A zöldborsóhoz ugyan egész évben hozzájuthatunk fagyasztott formában, de érdemes kihasználnunk azt a rövidke időszakot, amíg szezonja van, hiszen frissen még több vitamint tartalmaz és fogyasztásával számos betegséget előzhetünk meg. Összeszedtük, pontosan milyen jótékony hatással van a szervezetünkre ez az aprócska zöldség!
Bőséges magnéziumforrás
Kevésbé köztudott, hogy a zöldborsó bővelkedik magnéziumban. Ez az ásványi anyag nélkülözhetetlen az izmoknak és az összes puha szövet egészségének megőrzéséhez.
Nem utolsósorban pedig a csontoknak is jót tesz, ugyanis a magnézium segít meggátolni a kalcium kiválását a csontokból, így minden korosztály számára elengedhetetlen.
A legtöbb zöldséghez hasonlóan a borsót is érdemes főleg nyersen fogyasztanunk, ugyanis a főzés során csökken a tápanyagtartalma.
Emésztési problémák ellen
A zöldborsó segíti az emésztésünk megfelelő működését, főleg emésztésserkentő hatását érdemes kiemelni.
Rostjai segítségével gyorsítja a belek mozgását, ezáltal pedig csökkenthetjük a székrekedéses panaszokat.
De glutén-érzékenyeknek is érdemes fogyasztaniuk a zöldborsót, akár ital formájában is, ugyanis a borsó leve segít
csökkenteni a belekben lévő gyulladást és helyreállítja a megfelelő emésztést.
Szív- és érrendszeri problémák ellen
A borsóban található magnézium és kálium segíti a szívünk működését, ezáltal csökkenthetjük a szív- és érrendszeri
betegségek kialakulásának lehetőségét. A vérnyomásproblémákkal szenvedőknek is érdemes minél több zöldborsót fogyasztaniuk:
a borsó ásványi anyagainak köszönhetően nem csak a magas vérnyomást szabályozhatjuk, hanem az alacsony vérnyomást is megemelhetjük, ha rendszeresen beiktatjuk az étrendünkbe.
Fogyókúrázóknak is ajánlott
A borsónak ugyan édes íze van, ám mégsem tartozik a hizlaló ételek közé.
Ezért akár fogyókúra idején is bátran fogyaszthatjuk nyersen, ha éppen valami édesre vágyunk.
Az egészséges életmódot kedvelők is kiválthatják a nassolnivalókat a borsóval, így kiváló csemege
lehet tévénézés vagy éppen délutáni pihenés közben. De ha önmagában nem szeretjük eszegetni, akkor akár egy könnyű salátát is készítetünk belőle.
Vitaminok
A borsót nem csak magnéziumtartama miatt érdemes fogyasztanunk, ugyanis találhatóak benne különféle vitaminok is.
Főleg E-, K-, B1- és B6-vitamin-tartalmát érdemes kiemelni, de C-vitamin is található benne,
így teljes körű védelmet nyújt a szervezetünknek. Ezáltal elkerülhetjük a kellemetlen nyári fertőzéseket
és különféle betegségeket is. A-vitamin tartalmának köszönhetően továbbá a gyulladásos betegségek kialakulását is
csökkenti, illetve a már kialakult gyulladás kellemetlen panaszait enyhíthetjük a borsó fogyasztásával.